Mikor körülvesznek az emberek,
s mint kígyó az Édenben
szavaikkal lelkem köré úgy tekerednek,
s fojtják belém a szépet;
a féltett képet
Rólad;...
Leszek íjként feszülõ kínhad,
Sáros, megkopott sírhant;
Egy éjbe veszett dallam,
Fals hegedû, min koldus zenél;
Elveszett, sóvárgó remény;
Frissen sült, ropogós kenyér;
Nyár lennék tél idején
- Ám még nem lehet;
Nem láthatja senki sem!
Körbe zárt a tömeg, az emberek,
kik ezernyi bajjal küzdenek,
s záporát a szónak
szórták rám szüntelen...
hulló csillagot mélyre temetek;
egy esti fohászt
halkan. titkon
suttog lelkem,
s imára kulcsolt két kezem
Nem láthatja senki sem!
Kínból szõtt világom
rejtem, ajtaját bezárom;
nem láthatja senki...
Ne mondják, hogy hagytam veszni
egy csókot
egy fürtöt a hajadból...
Ne lássák, hogy sírok,
s mily kínnal vájom bele a homokba neved,
vagy mit elmondani soha nem lehetett;
hogy egyedül téged
...örökké szerettelek...
...Ne lássák az emberek!...