Ha felkelõ nap lehetnék,
Vagy örömteli holdvilág,
Fényemmel ültetnék ott,
Hol nincs sok szép virág.
Fényem adnám hajnalokra,
S minden könnyes- síró arcra,
Hogy érezzék õk is mindig-mindig,
Én velük vagyok, minden egyes harcban!
Velük vagyok, igen velük,
S én boldogan ölelem õket,
Bemutatva mosolyok tavaszát,
Mely igaz nyarat hozhat e földre!
Könnyek útját sokszor jártam,
Láttam elcsigázott, tört- arcokat,
Rajtuk ott volt a megfáradt élet,
S millió számú fájdalom karcolat.
Testvér!- Ébredj, s hidd el,
Az élet neked is csodaszép,
Csak tudod néha fél létünk,
Ha egy új, ismeretlenbe belelép.
De tõlem soha, soha ne félj,
Tengerek békés álma vagyok,
Ki örömmé változtatja neked,
Minden magányos, fájó napod!