Szerényen hordozod
tehetséged,
ha emberjóságban hinni,
bízni lehet,
mindig feltétel nélkül
bízhattunk benned.
Évek során csak nemes
emberség áradt belõled,
ha bántottak is,
méltósággal viselted.
Csak segítettél, adtál,
ha tehetted,
okos bölcsességed,
türelmed
példát mutathatna
bárkinek.
Szépen szóltál akkor is, ha
nem érdemelték meg,
s megtettél annyi mindent, mit
ember csak tehetett.
Most mégis búcsúzom tõled.
Sosem hittem volna, hogy mindezt
el kell majd mondanom neked,
hiányod nem pótolja senki...
Reggelente nézem üres helyed,
aki tökéletesebb társ, barát lehet
naponta nyolc órán át,
az vesse rám az elsõ követ.
(Megj.: A.-nak, a legjobb embernek és értékes kollégának, négygyermekes családapának, ki mezei halandó számára érthetetlen "indokkal"(?) került 'lapátra'...)