Forró nyár, fülledt a levegõ,
Nem létezik itten megálmodott jövõ.
A sors könyve itten a köd közepén áll,
Nincs, ki megkeresse, rég feladták már.
Egyvalaki mégis megpróbálja,
Botladozva jár a halál oltalmában.
Kérdései vannak, választ vár rájuk,
Segítséget akar, hogy tovább éljen álmuk.
Fiatal a leány, naiv és ostoba,
Egy kétszínû szerelemért mindenét föláldozza.
Vérét veszi, hogy a könyvet megkeresse,
Mindenki tudja már mi lesz a veszte.
Koszos a ruhája, könnyes mindkét szeme,
Keresi a könyvet, jövõt akar vele.
Egy szebb, jobb életet világban,
Hogy ne mondhassák senkinek: rHiábar1;.
Sokszor elesett, sok bizonytalan lépés,
Halad elõre, reméli a végét.
De nem leli a könyvet, az nincs is helyén,
Talán már elvitték, vagy legenda az egész?
Leroskad a földre, nem bír felállni,
Kimerült, és nincs reménye várni.
Szebb jövõt akart, hogy szeressék egymást,
Csak azzal nem számolt, hogy az egész hazugság.
Visszagondol a leány, a kék szempárra,
Megígérte neki, hogy visszamegy utána.
De most csak magában elsuttog egy igét,
rNe haragudj kedves, de lehetetlent kérszr1;.