Nem tudom elfelejteni azt a pillanatot,mikor elmentél,és itt Hagytál szótlanul minket,
Reményünk,hogy a súlyos Betegségbõl szépen rendbe jöttél,örömmel töltött el,
De egy percre sem gondoltam azt,hogy elmész tõlünk.Te Tanítottál meg,hogy mit hogyan tegyek,
Te Voltál aki segített,ha gondom volt nekem,
Veled tudtam megbeszélni mindent,és jó volt,
Hallani a Hangodat neked,
Azóta is szomorú minden nekem,hogy nem Láthatlak többet Téged,és a Hangodat,
Mikor pici voltam,és beteg,Siettél az Orvoshoz velem,Bátorítottál,ha féltem valamitõl,
És ez a Kéz már nem simogat meg engem,
Remélem,hogy nem Szenvedtél akkor,
Mikor elmentél Tõlünk egy távoli helyre igen,
Remélem,hogy ott Békés minden,és nem fáj semmi sem,mely elvitt Téged innen,
Hiányzol nagyon mindenkinek innen,
És minden nap Rád gondolok szomorúan,igen.
Sajnos akkor mikor Elmentél reggel,délutánra,
Beszéltük meg,hogy megyek Hozzátok le,
De reggel jött a szomorú hír nekem,
Hogy már soha többé nem Láthatlak Téged,
Emléked örökké szívemben él Rólad,
És soha sem Felejtelek el Téged.