A szép teremtésnek új hajtást akarunk
A szépnek több fennmaradást óhajtunk
E képpen egy halvány utód mutatik
S már hordja árnyékát hervadt virágként itt.
De szemeiddel emeled
Tüzeddel a paripádat eteted
S mindent feléje taszítol
Bár ellenséges veled a kor.
Természetedbõl kiindulva szelídséged dísz
Tavasz hirdetõje, a remény visz
Rügyeddel mélyre ástad a szerelem virágát
Koldusként maradsz és vigyázat:
Ami a Világé az marad, s járja majd saját utját.