Majd ha a szónak ereje lesz
A lantosnak újra tiszta éneke,
Majd akkor meglátja mindenki,
Milyen volt, lelkemnek élete!
Minden vágyam a szabadság,
A kéklõ egek boldog mosolya,
Mely az igaz életben élõ lélek,
Megfoghatatlan édes otthona.
Nem kell nékem ígéret, nem ,
Sem elfajzott, ósdi, vén szavak,
Azok csak rám döntik mindig,
A megkorhadt, ósdi ócska falat!
A szabadság íze édesdeden csábít,
Tavaszok oldják súlyos láncaim,
S nyarak végtelen boldogsága,
Törlik, minden boldogtalanság ráncaim.
Én már szabad vagyok, Szabad!
A lélegzetem is könnyed, szabályos,
S a szeretetem, az milyen? Milyen?
Végtelen, s nagyon- nagyon halálos!
Ha majd a szónak értékét látod
Ha lantosok száza boldogan énekel,
Csak hallgasd mindig bátran énekük,
S el soha, de soha, nem téved el!