Éjjelente álmodozva
hajtom fejem, párnámra.
Egyszerre egy másik világba csöppenek,
válaszokat keresek,
s oly valósak a képek,
hogy szinte beleremegek.
Megoldást keresve
felmászom egy hegyre,
onnét szertenézve
körülvesz a Bánat-tengere.
A szírt peremén táncolva
a ködbe bámultam kábulva.
Feltûnik egy fehér vitorla,
egy hajó száguld a habokba.
Talán õ is rajta van a fregatton
aki enyhíthetne magányomon!
Hirtelen én is ott állok a fedélzeten,
s csak nézek körbe félszegen,
egy kék szem párra lelek,
remélem, nem tévedek!
Úgy látszik, mintha értené
szívem mitõl félteném.
Tekintete átvilágítja lelkem
de az érzelmek elõl nem menekülhettem.
Mindent tud rólam,
mégis ott a kérdésben a szólam:
Mire várok?
Merre tartok?
Én csak hallgatok némán
s legszívesebben megcsókolnám!
Mintha a gondolataimban is olvasna
a Hold és a Nap is egybeolvadna.
A szél is felkorbácsolja a hullámokat,
hogy a vitorlák, lustán ne lógjanak.
Mert most két lélek egyesülne
ha a tudat nem szólna közbe,
én még mindig alszom
s rádöbbenek ez csak egy álom.