A régimódi szeretõ ( szatíra )
Alig ismerem férjét asszonyom,
Amit tudok, hogy nagy pocakja van,
És mi persze nem haragszunk bizony,
Ha egy férj tubákos vagy épp kancsal.
Õ sérthetetlen, hû alak ugyan,
Nem volt veszélyes sem rám, sem önre,
Ott állt közöttünk mindig bárgyúan,
S csókolózhattunk vígan fölötte.
Nézze kérem azt a vaksi szemét,
Oly réveteg, mint két ping-ponglabda,
S kövér tömpe ujja kicsinyke még,
És mellével összeforr a gyomra.
Ez az üres széllel felfújt hólyag,
Ijeszti szerelmünk, mily bamba csõsz õ!
S áll madárijesztõként bábuja,
Mitõl fél a madár, de csak elõször.
Magát úgyis keblemre ragadom,
Csak karunknak kell eggyé fonódni,
Köztünk reked e hólyag s szabadon,
Egy öleléssel nyomjuk õt agyon mi.