Forró vágyaid között, oson egy lélek,
Hozzád érve, kér újra téged.
Hagyd a fájdalmakat, csak a mának élj!
Szertefoszlott remény, mit sem ér.
A lelked peremén ne érezd a kínok kínját,
Csak a nyugalom, ami szálljon, most rád.
Új erõt, reményt véve, szerelmet remélve,
Gyertya lángját nézve, szívedet féltve,
Kezedbe téve az életed, legyél bátor,
Hogy e világon ne bántsanak mások.
Eljön az idõd, hidd el nemsokára,
A csillagok útját járva.
Kezedben legyen egy hû társad keze,
Vele menni egy úton nem képtelen ugye?
Magas hegyek között újra élnek a vágyak,
Amire a szíved, lelked tovább nem várhat.
Gondolatod, lelked, fájó könnyeid,
Tova szállnak újra megint.
Az élet vihara elviszi messzire,
Hangtalan nesz marad a semibe.
Egy angyal füledbe súgta: jól cselekedsz!
Ha a lelkeddel a másik lelkére figyelsz!