Kerek orcád csak úgy ragyog,
amint ezüst fényed este szórod.
Te csak egyik felét mutatod,
de rajongóid mégse untatod.
Mily messze vagy,
s mégis oly közel.
Hatásod épp ésszel is alig mérjük fel
s csodálnak ha felöltöd az új ruhád.
A kalandvágyók se csüggedtek,
míg rád nem léptek.
Az egész világ egy emberként nézte.
Azóta kissé feledésbe merültél,
de fáradhatatlanul minden nap jöttél.
Te vagy a misztikum szülõje,
fényednél két szív dobban egyszerre.
Félelmünk is csillapítod,
amint az utakat is bevilágítod
ha a felhõk fátyla átengedik fényed.
Tündérmeséket szõnek rólad;
varázserõt, dicsérõ szavakat,
olykor meg horror filmek díszlete vagy.
Mégis szomorúan tekintesz le ránk,
mert, bár egy idõben születtél a Földel,
téged még se tömtek tele élettel.
Csak hallgatag suhansz
az üres térben,
s védelmezel minket,
mint egyetlen kincset a mindenségben.