Zsenge május
A föld rámosolygott az égre, remegve
A fûre tûfényû harmatcseppet vetett,
Lágy dallam szólt itt lent és bent a szívekben,
Néha aranycsõrû rigó füttyentgetett.
A lányok hintán lengtek, suhantak fel-le,
A férfi nép a bársony mohaágyra dõlt,
Fény a rét dómján cigánykereket vetett,
S ég aranyát fogadta lanka és a völgy.
Zsenge ifjúság dalolt bennük esengõn,
Kedvük harsány, mint fáknak zöld lombja,
A korai fényben víg dal csendült pezsgõn,
Zeng az édes élet, õskedvnek nincs gondja.
Lélek s az ifjonti test boldog és szabad,
Szenvedélyt hordoz a rezgõ táj fuvalma,
Lassú, buja borzongással végigszalad,
Forró lehelletet s csókokat fuvall ma.
Fejüket ligetnek árnya koronázza,
Már lüktetnek szívüknek forró vágyai,
Lényük felkészült már a szerelmi lázra,
De még maguknak sem merik bevallani.