Egy szál gyertya csak.
Ennyi, ami megmaradt.
Ellobbanó kicsi láng
Nem él csak egy éjszakát.
Vékony füstje égre száll.
Szélnek jégnek ellenáll.
Csak ég rendületlenül,
Amíg a reggelben elmerül,
S ha kicsiny élte véget ért
Elmegyek a viaszért.
Testet gyúrok abból újból
Fátylat szövök a búból.
S égetem a kicsi gyertyát
Nézem az emlékek árnyát,
S messze száll a lelkem
Fent jár már a fellegekben.
Repked, keres egész addig
Amíg szárnyam hajlik
S moccanni tudok.
Míg el nem érem, akit akarok.
Míg a gyertya teste olvad el,
Lelkem újra társra lel.
Míg a kicsi láng lobog,
Kicsit újra boldog vagyok.
Mert amíg a gyertya rõt,
Látom a tûzben újra õt.
Míg a gyertya úgy lobog,
Látom õt, s mosolyog.
Gyertyányi idõre csak
De egy kicsit itt marad.
Õsz haja csillan a lángban,
Gyönyörködöm nagymamámban.
Ha ellobban a gyertya lángja
Könnyel gondolok nagymamámra
Várnom kell egy újabb évet,
Míg a gyertya újra éghet.
Mire újra eljön ez a nap
Összegyûjtöm a lángokat
Had legyen jó nagy a fénye
Ragyogjon csak fel az égre.
Töltsön be minden felleget
Olyan tûz, mit eloltani nem lehet
Ne lobbanjon el a láng, égjen.
Addig, míg én is fent leszek az égben
S nem kell többé gyertya se láng
Örökké ölelhetem nagymamát.