Szárnyaszegett angyal repked a sötétben,
Rideg kétségek égnek a szívében.
Szerelem, háború, bosszú, gyengeség,
Mit meg tesz egy leány az igaz szerelemért?
Hallgatja a szitkokat, mely õket átkozzák,
A sok kérdést: "Idáig hogy jutottál,
Te, aki felvértezte magát igazsággal,
Most azzal enyeleg, kinek az Úr a vérét kívánja."
Õ feléjük se pillant, lenéz a földre,
Magában motyog átkokat keresve,
Angyal volt õ, ki most el van temetve,
Csak, mert egy démon tekintetét kereste.
Falnak roskadva, szürkeszemû démon,
Magának suttogja: "Megéri ez? Mondd!
Egy angyalt kerestél, s most szerelembe esve,
Átkozd magad, el leszel temetve!"
Feláll a földrõl, keresi az angyalt,
A szárnyaszegett kedvest csitítja halk szóval.
Nem hazudhat neki, számûzve vannak,
Most élnek igazán a pillanatnak.
Tudják jól, közeleg a vége,
A két faj most úgy néz rájuk, mint egy közös ellenségre.
Két élet majd porba hull, halál lesz a vesztük,
Ott fog csak egyesülni majd a szerelmük.
A démon most suttog: "Komolyan gondolod?
Örök szavaidat még visszavonhatod.
Most még elmehetsz, fuss majd, menekülj!"
S megcsókolja szerelmét a szürke tekintetû.
A leány így szól: "Hûséges vagyok,
Veled dacban, kínban mindig kitartok.
Teljesen szeretlek, szavamat kétségbe nem vonhatod,
Csak adj még egy utolsó csókot!"
Angyal, démon csókját félbeszakították,
Az ellentétek románcát porba tiporták.
Közösen hull földre, a két törékeny szempár,
Pedig már az elején tudták, románcukra halál vár.