Zord az élet. Lábad elé raknám kincsemet
s mit adhatok csak: szomorú nincsemet.
Mit mégis, ajándék helyett verseim talán,
lelkembõl fakadt tõled valahány.
Elnyomott lelkemnek sok-sok hajtása,
rajz és vers születik, érzelmeim árja
bõven buzog tõled, gátakat elsöpör,
szavad nyugtat: a múlt már nem gyötör.
Miért szeretlek? Leírni kevés életem,
minden nap új vonás készülõ képeden.
Megszépül tõled bánatos rossz sorsom,
ellene pajzsul szerelmedet hordom.
Tudom már milyen az igazi férfi
ki szerelmem kívánja, szerelmesét félti,
mi szép van a világban megosztja vélem,
életem vigaszát átnyújtja nékem.
Marie Marel
(2001.)