Olyan szép a temetõkert,
Mikor a gyertyák égnek.
Mint megannyi kis apró,
Lobogó emberi lélek.
A virágok, és a fények,
Az ima, s az emlékek,
Most, a halottaitokból,
Ma újra élõvé idéznek.
Nem szóval, szívünkkel,
Csak csendesen üzenünk,
Hogy nem felejtettünk el,
Mindig itt vagytok velünk.
Úgy beszélünk hozzátok,
Mintha meg is hallanátok.
Mintha örök álmotokat,
Lent, nem is ti aludnátok.