Ahol a mûszer elhallgat,
Ahol az értelem megáll,
Ott kopogtat egykoron,
A mindent romboló halál.
Mi sírunk, s kérdezzük,
Hogy miért Ó Istenem,
De választ nem kapunk,
E földi létben idelenn!
De én mégsem csüggedek,
A Húsvét fénye reám talált,
S megmutatta Õt a Krisztust,
Ki legyõzte az örök halált!
Nékem már az égi fény,
Letörölte fájó könnyemet,
S azóta a csillagok is,újra
Angyalszárnyat öltenek.
Sok embert kísértem én,
Kísértem az utolsó útra,
S hallgattam ahogy a cigány,
A rezgõ faleveles nótát húzza!
Szívem talán vele dalolt,
De csak egy néma percig,
Mert én már tudom, tudom
Hol lehet teljes vígaszt nyerni.
Ránézek a súlyos keresztre,
S felveszem! Õssze is roskadok,
De csak újra,újra megyek én,
Hívnak az örökléptû hajnalok!
Tengernyi hitem éltet ma is,
Tengernyi szeretet rám talál,
Midön az én hívó angyalom,
Meglátogat, feltámadásom hajnalán!