Zuhanó testem a mélybe vetem,
De földön hagyom összetört lelkem.
A mélység hív magához finoman,
Örömmel fogad magához óvatosan.
Megölel, eltaszít, becsukja szemem,
Önkéntelenül temetem lelkem, testem.
Zuhanok a mélybe üvöltve, kiáltva,
Értelmetlen zagyvaságokat kihányva.
Életem szikrái ezek. Kapkodó kezek,
Kétségbe esve kapkodok. Sosem feledek.
Felejtenék mindent, becsukva szemem,
Önkéntelenül temetem lelkem, testem.
Zuhanok magamban csendes õrületbe,
Részem lehetett örök kín-élvezetben.
Levegõ jéghidegen arcomba csap.
Megvet démon, angyal és pap.
Életem, halálom a semminek szentelem,
Önkéntelenül temetem lelkem, testem.
Földet érek. Édes, nemes puffanás.
Véget ért az élet, véget a zuhanás.
Magába fogad a föld gondolkodva,
Elnyeljen-e félve, undorodva?
Elfogad és jön a végsõ kegyelem,
Önkéntelenül temetem lelkem,testem.