Madarak
Madarak, madarak, kicsinyke madarak,
Csiviteljetek csak vígan kertemben.
Apátok lenmagot mindenhova rak,
Daloljatok fülembe szerelmesebben!
Nem baj ha felébred, utca álmos népe,
Csak fújjon riadót e csöppnyi sereg,
Hadd hallja mindenki: A télnek vége!
Bújjon hát elõ aki még szendereg!
Verebek, cinegék rakjatok fészkeket!
A feketerigó a bokorba költ.
Szárnyaljátok át a napos kék eget,
Hozzatok jó idõt, még a nyár elõtt!
Szarkák is érkeztek a szomszéd ligetbe,
Fekete szmokingban kék kézelõvel.
Csa-ka, csa-ka-ka, cserregtek sietve
Lakhelyet keresni, - ha kell csõrerõvel...
Szegény madárkáim meglettek zavarva!
Vággyá szelidültek merész álmaik,
Hogy tojáskáikat fákon, avarba',
Ereszem zugában felnevelhetik.
Gyorsan eldõlt a harc...- kis kertem kiürült,
Zengõ verandám, néma koncertterem.
Muzsikás csapatom messzire repült,
Nem maradt más itt, csak egy rigótetem.
Eltemettem csendben a körtefa alá,
Zenéje bennem él, - füttyös pirkadat.
Füttyentek egyet, bárcsak meghallaná,
Hogy tudja: emléke örökre itt maradt.
Elszaladt a tavasz, a gyümölcsözõ nyár,
Lehûlt a pára a hajnali fényben,
Az õsz derekán megsárgult a határ,
A szarkacsalád csak cserregett kevélyen.
Micsoda elegáns uraság a szarka!
Hófehér inge nem téveszt meg mégse.
Lehullt az álca, ami eltakarta,
Látszik elhanyagolt, rendezetlen fészke.
Védtelen lett õ is, lombkunyhója oda.
Elköltözött gyorsan, vissza sem nézett,
Talán a földeken lesz új otthona,
Ahol a friss vetésekben csemegézhet.
Magamra maradtam az õszi esõben,
Rámtelepedett minden nyálkás ború,
Mint mindszentkor a hûvös temetõben,
Amikor még a virág is szomorú.
Csak álltam, drága jó apámra gondolva,
Könnyszememet áttörte egy fénysugár,
Majd rásimult a málnabokorra,
- Melyen újból dalolt két cinegemadár...