Amikor ma rám sütött a Napkorong,
Kiolvadt belõlem minden rossz gondolat,
Ami megmaradt leírom, s a széltõl csenek sorokat.
A fák árnyéka hosszan nyúlik el,
Otthagyva lehullott, rozsdás leveleit,
Azok sietve bukdácsolnak, keresgetik emlékeit.
Amott eltévedt méhek döngenek,
Nógatják reménykedõ testvéreiket,
És boldogan zümmögnek, ha kipergetik mézedényeiket.
Ebek vacsognak idegent jeleznek,
Házak közt a postás szlalomozik, s tûnik fel,
Késõbb a fagylaltos és kukások, meg-megállva mentek el.
Pista bácsi a kertjét fésülgeti,
Jövõre ebbe duggatni kell, s vetni jó magot,
Az égiek terítik majd rá tavasztól a bársonyos harmatot.
Ásít már az õsz is,
Pihenni menni, aludni kell,
Álmodni merészet, tavasszal új tervekkel ébredni fel.
Amikor ma rám sütött a Napkorong,
Tudtam, a felhõk tegnap mentek el,
Lelkemben a harmónia mától, más szavakat énekel.