CCLXXVI. szonett
Óh, te boldogság lelkem kétrét görnyedt;
Megfáradt a múlt idõ súlya alatt
S hiába érzem, hogy néhanap könnyebb,
Mára csak boldogtalanságom maradt!
Az õsz sem köszönt, lenge ruhája
Színtelent fest, méláz a bú csendesen
Csak a szomszéd köszönt, - jó napot mára, -
Az utca pora is fáradtan pihen.
Sírnak a fák is, - hát hol, vagy óh, kedves,
Ki rõt ruhát hoz s azt ölt magára,
S miért késik az, az õsz öregember,
Ki mosolyával pasztellszíneket fest?
Rozsdaszínpiros a megfáradt vágyam;
"Befesteni a tájat s benne engem".
20081023
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!