Hullámokba kapaszkodom,
talán hajóm se volt:
valami ócska ladikba
zárt a víz, s a roncsba
roppant faág karolt.
Mint született hajótörött:
vagyok. Homokból lágyan
a váram - homokba csorgatom,
ha tajték tör utánam
elmossa apró nyomom.
Csúsztat az ár, s egy árva
sirály csupasz szárnya
szemembe csap. Szökõ fény
marad szikrák helyén,
fölénk vihar szakad.
Villám cikáz habok felett,
mi tán menthetetlenek
vagyunk. Vad hullámot szelünk,
de ha szépre szelídülünk:
átússzuk a reménytelent.