Elég! A kezünkben a fejsze,
És mégis magunk alatt vágjuk a fát.
Nem tudjuk felfogni az elmúlt
Ezredévek minden tapasztalatát?
Elég! Az anya gyermekének
Megtanította, mit szabad és mit nem,
De képtelen megtanítani
A múlt az embert arra, hogyan éljen.
Elég! Ha mi büszke és erõs
Mindent legyõzõ oroszlánok vagyunk,
Miért vadászunk önmagunkra,
Miért a saját irhánkba harapunk?
Elég! Magunkba marunk, s vérzünk,
Ahogy véreztek õseink is egykor,
Mert õk is önmagukat tépték.
Tõlük származik a bûnös utókor.
Elég! Miért csak egyetlen cél
Mozgat meg minket, önzõ embereket?
Miért csak egy dologért futunk,
S tapossuk az utunkba kerülõket?
Elég! Rút hatalom! Gonosz pénz!
Végleg meg kell szabadulnunk tõletek!
Ezt mondom, bár világunk rozsdás
Fogaskereke megáll nélkületek!
Elég! Bár az ódon gépezet
Összeomlik és megszûnik forogni,
Sosem fogtok felettünk kapzsi
Hûbérúrként örökké uralkodni!
Elég! Véres múltunk velünk él.
Heléna új neve Pénz és Hatalom,
Önmagunk lettünk az új Trója,
S áttörünk az áttörhetetlen falon.
Elég! Nem látjuk Trójában a szépet,
Csak a fal mögé rejtett gazdagság kell,
S e falat le kell döntenünk a
Falóba rejtett halálos fegyverrel.
Elég! Kell, hogy megszülessen egy
Új eszme új, jobb világot teremtve.
Élt egykoron egy férfi, aki
Felkiáltott: rVissza a természetbe!r1;.
Elég! Az eszme tökéletlen,
Amit kigondolt egyszer a nagy Rousseau,
És bár nem osztom a nézetét,
Szavaiban él még némi igaz szó.
Elég! A természetbõl jöttünk,
De oda vissza többé már nem megyünk,
Egy szebb, jobb, boldogabb jövõért
Sok dolgot gondolhatunk és tehetünk.
Elég! Építsük együtt újjá
A porig rombolt Trója nagy városát,
És ha újra áll a szilárd fal,
Róla vessük majd a mélybe Helénát.
Elég! Ha már végleg a múlté
A pénz, hatalom s a magántulajdon,
Ha már nincs többé enyém-tiéd,
Akkor majd büszkén állhatunk a falon.
Elég! De hiába minden, hiába
Kiált át Rousseau az elmúlt éveken,
Ha az ember, a szegény ember
Csak ül a széken, némán és süketen.
Elég! Ember emberen itt már
Nem segíthet. Egyedül tehetetlen.
Csak egy van, aki elég erõs,
Hogy változtathasson a történelmen.
Elég! Ha végül kivágtuk a
Fát magunk alatt az öreg erdõben,
Bolond világunk majd elmerül
A káosz végtelen mély tengerében.
Elég! Ha a zûrzavar sötét
Hullámai zúgnak a fejünk felett,
Van valaki, aki, ha akar
Könnyedén rendet, békét és jót tehet.
Elég! Rendet tehet, ha akar.
De adtunk rá elég nyomós indokot?
Elég méltók vagyunk rá, hogy Õ
Megmentse ezt az elveszett világot?
Elég! Nem érdemlünk kegyelmet!
Amit Õ megteremtett hét nap alatt,
Mi mosolyogva romboltuk le,
Ezer és ezer elrepült év alatt.
Elég! Az egyetlen igazi
Istent elfeledtük. Vagy megtagadtuk.
Csodaszép otthonunkat pedig
Bûnbe, vérbe, halálba fullasztottuk.
Elég! Kegyetlen pénz, hatalom!
Milliók vesztek oda a pénz miatt,
És milliókat emésztett fel
A hatalom az elszállt évek alatt.
Elég! Haragszik ránk az Isten.
Vagy azt hisszük a sok-sok szörnyû csapás,
Balszerencse és katasztrófa,
Bú és baj csupán véletlen sorscsapás?
Elég! Félre a tévhitekkel!
Atlantisz hullámsírja nem véletlen,
Mint ahogy a nemes Pompei sem
Ok nélkül tûnt el a lávatengerben.
Elég! Haragszik az Isten. A
Sok csapás mind ezért zúdul nyakunkba.
Bár múltunk is túlélt sok ily bajt,
Most csap le igazán Isten haragja.
Elég! Miért a sok szenvedés?
Éhínségek, járványok pusztítanak,
És remény helyett az emberek
Csak egyre pusztítóbb bajokat kapnak.
Elég! Az ember önmagába
Vascsizmával egy hatalmasat rúgott,
Amikor egy tizenegyedik
Napon két szilárd torony összeomlott.
Elég! Ezt gondolta Isten is,
Amikor vas és beton tömegsír lett.
E perctõl kezdve a pusztulás
Eltépte láncát, hogy szétszórjon minket.
Elég! Az ókori emberek
Hittek az õsi elemi erõkben.
Az elmúlt, gonosz események
Kényszerítenek, higgyünk mi is ebben.
Elég! Elõször ostromot a
Víz indított az emberiség ellen.
Tízezrek haltak meg hiába
A csendes-óceáni szigeteken.
Elég! Városok, falvak dõltek
Ingatag papírkártyavárként össze,
Amikor megszólalt a föld is,
S beleremegett Közel-Kelet szíve.
Elég! Gyenge szellõnek indult,
De hamar hurrikánná nõtte magát,
S az egész északi Újvilág
Érezte mindent elsöprõ haragját.
Elég! Késõbb egy testvérével
Az égi tûz is megmutatta magát.
Ünnepi tûzvirágok alatt
Vihar támadta meg emberek hadát.
Elég! Négy elem, s katasztrófa.
Egyik gyengébb, a másik pedig gyilkos.
A közös bennük, hogy miattuk
Minden emberszívet félelmet mardos.
Elég. Isten tán megnyugodott.
Én nem. Nem dühítenek a bûneink,
Csak a tehetetlenség. Elég.
Elfáradtam. Ha nincs más út, pusztuljunk - mind.