Megállok a tükör elõtt,
Ezt az arcot ismerem
Volt boldog, szomorú
Érte sokszor sérelem.
Két szemébe nézek,
Az arc vidám, bohókás,
De már elégszer volt,
Kesergõ, szomorkás.
Nézem a vonásokat,
Miket olykor gyûlöltem
Az ajkakat melyeken
Sokszor imát dünnyögtem.
A szemeket melyek
Tudnak akár ragyogni,
De képesek ugyanúgy
Tompán meghalni.
Megállok a tükör elõtt,
És az arcom figyelem,
Rádöbbenek lassan,
Talán mégsem ismerem.