Éber látomás
Írta: Zeeyna Dátum: Július 31 2007 04:59:16
Némán fekszek mereven bámulva a napfelkeltét.
Még egy átvirrasztott éjszaka.
Teljes hír
Némán fekszek mereven bámulva a napfelkeltét.
Még egy átvirrasztott éjszaka.
Monoton mozdulatok, gépiesen követik egymást
életem napjai. Mint megannyi sápadt árnyék,
emberek t?nnek fel arctalan, majd újra ismeretlen formákká torzulnak.
Csöndes suttogások égetik tompa elmém,
elfajzott gyermeknevetések törnek át rajta. Könnyedén
félredobom életem romjait, hogy újra felépítsem
lelkem koporsóját.
Csak üres tok,
mi fogva tart. Ismeretlen ismert hideg tekintet lelkem felett
minduntalan lépteim ?rz?je.
Emlékezet nem hagy nyugtom,
békét nem lelek. Éjjelente
dobogásod riasztja álmomat,
félek.
Rettegve várom forró alkonyod h?vös érintését. Kibontakozni
látszik poklom kapuja, édes hívása
?rjít? morfiumként csalogat
hozzám.
Lassan sötétedik,
magával ragadja megmaradt akarater?m morzsáit. A fény
tovat?nik a távolban, magamra hagy,
védtelen,
s újra szobám rácsai mögött virrasztok nyughatatlan
gondolataim foglyaként. Párnám szorongatom
gyermekként ringatva, megnyugvást keresek
elhaló énekemben,
reménytelen.
Börtönöm rejtekében árnyék moccan, óvatlan démon:
"Elég volt, nem akarom többé!"
Hangtalan kiáltásom visszhangja ?rjöng
fejemben, káosz tombol
megállíthatatlan. Már látom
mélykék szemed, zsarnokként birtokolja tekintetem reszketeg fényét.
Egyre közelebb érzem lángoló lehelleted,
torkomban dobog szívem,
leveg? után kapkodok.
A megváltó hajnal távolinak s törékeny ábrándnak t?nik csupán karjaid között,
nem lehet más.
Menekülnék, ám láncaim b?nös kísértésbe rántanak vissza,
s én hagyom, engedek mocskos vágyaidnak.
Szörnyeteg vagy, de az Enyém,
Csak az Enyém ...