Szemed zöld;
Szemed zöld, mint lágy tavasszal az orgona levele,
huncut fényû, szerelmed legszebb fegyvere,
amitõl gondolatok születnek és halnak meg hirtelen,
amitõl lelkem megpihen gyönyörû szép szíveden.
Szemed zöld, de egy selymes szín, az édes barna,
mint cukrász a csokoládékrémet nevetve megkavarja,
úgy csurran-cseppen bele a drága pici zöldbe,
úgy, mint ágak a lombot úgy öleli, fogja körbe.
Szemed zöld, mibe fényét a smaragdtól lopták angyalok,
elcsenték, tekintetedbe rejtették, azóta úgy ragyog,
ahogy a drágakõben egykor hideg tûzként égett,
ahogy talán régen egy pogány istennõ koronájában fénylett.
Szemed zöld, pillantásával is úgy simogat engem,
mint kacér varázslat, s én tõle minden elfeledtem,
éppen úgy; bíztat tündérporával és melegségével,
éppen úgy, mint az Esthajnalcsillag állhatatos hûségével.
Szemed zöld, s én tekinteted szabad rabja lettem,
mindenem neked adom, mert megtaláltam, amit kerestem;
benned látom a jelenem, a jövõm, mert a múlt,
ahogyan egyszer volt, elveszett, mikor veled szerelem gyúlt.