Angyali Lovagnak neveztél,
Pedig csak Kósza Vándor vagyok.
Talán egy kicsit szerettél,
Mikor visszajöttek,
A szó nélküli pillanatok.
Mosolyogni láttál,
S közben messze szálltál.
Én még mindig látlak,
De túl magasak a falak,
Üvöltök.
Odáig mégsem hallatszanak a szavak.
Csúf tégla és cement, hangomat elnyomja.
És Holló, Te csak szállsz messzebb, egyre messzebb,
repülsz fenségesen , és nem nézel vissza.
Hiába mászom egyre feljebb és feljebb.
Próbálkozom, de kezem megcsúszik.
Zuhanok a mélységbe,
A félelem szívembe kúszik,
Hát így jutok én is a feledésbe.
És akkor újra meglátlak,
Minden eddiginél fényesebben ragyog szárnyad.
Megmentesz engem, vissza jöttél,
Pedig már különös álmokat szõttél.
Különös álmokat, hol nincs senki csak Te.
Hol szállhatsz egyedül, akár széllel szembe.
Hol szabad vagy, s nem hordasz rabigát,
Mit csúf múltad bocsátott rád.
Csúf múltad mit felejtenél,de hiába.
Úgy érzed minden pillanat visszalök a rabságba.
Vissza jöttél értem, de ezt látom szemedben,
Mit sem sejtõ sorsunk ott van a kezedben.
Kezedben van minden,
Gyógyulásod kulcsa.
Hát repüljünk innen,
Szálljunk a magasba.
Szálljunk a magasba,
És többé ne nézzünk vissza.