Álmos a város.
A pirkadat döcögésével
Bújik még a takaró alá
Ahol nem lelnének,
De a kötelesség idejére
Mélán felvernek utász.
A percek dohognak.
Felverték a nagyvilágot
A kopogó testetek leplek
Követvén követi
Mutass nekem egy
Ennél szebb világot.
A világ, az én világom
Ahol a test nyomja a testet
A lelkek emésztik a lelket
S ahol a vér úgy fakul
Mint az õszi tájban
Egy csupasz eperfa levél
S a hatalmas boltív alatt
Táncot jár a vigasz s öröm
S a saját ház falai között
Ódon kikövezett kövön
A magány, bánat a bú
S a letört köröm
Az utcakövek némán kopognak.
Járnak kelnek a néma arcok
Észrevétlenül a köd is r17;marcogr17;
S a formák formátlan csuhák
A szemgödrök hegyeiben
Befészkelte magát a kovász.