Munkácsy Mihály: Az elítélt c festménye nyomán
Virradatban tompák még a fények,
Hol árvízként hömpölyög a magány,
Önmagába fúló lassú méreg,
Halálra váló gondolat-homály,
Téboly szülte múló emberélet,
Könyörszem mered a véghalmokon,
Halottnak hitt anyag még visszatéved,
Verejték hull még létszárnyakon.
És opálkönny cseppen gondolatban,
A halál-partszegélyén állva,
Szürkeség meredõ testalakban,
Istent-félõ lélek árnyát látva,
Remegve ül pillérködén, gyászol,
Tipródva, félve az elkárhozástól.