zuhanasavagymeszkalinmozdulatokmocorognak_k.jpg)
Életemben a zuhanástól rettegtem.
Sírtam, mosolyogtam õszintén és tettetve.
Adtam, kaptam jót és rosszat,
Sötétbe merültem, mégis bosszant.
Idegenként szemlélem most már csak az életet,
Nem bírom elviselni a cikázó éveket.
Bután éltek ti öntelt, makacs emberek,
Jövõtökbe belegondolni? Nem merek!
Fittyet hánytok bátran az elmúlásra,
Esélyetek sincs már a megnyugvásra.
Föléltek mindent! Zöldet, kéket, sötétet.
Mikor a Halál hatalmasodik fölétek,
Istenhez imádkoztok serényen,
Ilyenkor csakis a jó nevében.
De, jaj, ha egyszer bûneiteket fejetekre olvassa,
Végig nézni e gyötrelmet? Ti sem hiszitek, hogy hagyhatja!
Letaszított angyalához ti számûzve lesztek,
A Pokol tüze mennyei jutalom lesz nektek.
Rosszabb itt tehetetlenül szemlélni az embert,
Látni, hogy mindent mit lehet, tönkretesztek.
Mikor majd sírotokon gyermekeitek állnak,
S, büszkén, bátran vágnak neki a nagyvilágnak,
Poraitokból építik fel fényes életüket,
Ti majd mellettem ülve szenveditek végzetüket!