Az eget elnyelõ füstben
A fény utat tör megtörten.
S kémény árnyat vetve
Nyújtózik, hogy elérje az eget,
S magas alakjával csúf heget
Rajzoljon oda nevetve.
Meghalt itt már minden,
S talán sosem volt Isten,
Ki egykor megfestette itt
A tájat áldott, finom ecsettel.
Meghalt mit biztos kezekkel
A gyönyörû vászonra vitt.
Égõ házak, lerombolt falak,
A sötétben kuporgó alak.
Oszló holtak halk sóhaja,
Omladozó templom eltiporva,
Mintha a hit sosem lett volna,
Elhalkul a város zaja.