Simon Roland
A róka
Felette csahol a veszély,
alatta dobol a mélység,
éberség csiszolja ravasz szemét,
alkony dédelgeti puha léptét.
Sánta szél cserjésben jár,
sodorja rozsdás perceket,
térdre rogynak a fák,
imádkozik a rengeteg.
Mint a hûséges barát,
szédülten szalad meredély,
piros részegség a határ,
üvölt a kósza menedék,
Setét rókalyukba,
kúszik az üldözött,
sebeit nyalogatja,
vén bölcsek között.