amikor még üzent a zene
hallottam láttam foszladozik
a legeltökéltebb legfelejtettebb
érzés
az õsnesz hangjai -
megkínzott nem elcsépelt
akkordjai
egy õszinte de már rég elvarázsolt
örökkön-örökké elõhívott
képeit festik eléd
s itt állok elõttük
dadogva
mert nem tudtam kinyögni
a millió korlátokon áthajolva
az ezer-arcú éjszaka
ezüstös-csillám-csillagfényében
ahogy az ideálom ide-oda áll
s látja az elzárt
szétfoszlott kiterített
fehér köntösöm
gombjait
most valami más vagyok
a tegnapi énem elhagyott
valaki vagyok aki -
maga-magányába akar
feledkezni
a múltat el akarom temetni (?)
nem kell a
gyászbeszéd-szertartás
csak ennyi
amen...