Unokámnak
Te még ott visítasz az inkubátorban,
Ontva elsõ haragod e csodás világra!
Hiányzik a biztos anyaméh,
Hol szíved, édesanyád élteté!
Ne félj kincsünk, mi majd védünk, óvunk,
Figyelj, s neked e világból, csak a szép jut!
Megtanítunk, lépni, járni,
Kis kezeid is használni!
Amikor majd cserfes száddal,
Faggatod a nagyapádat,
Papa mért süt a nap?
Miért van tél, és mért van tavasz?
Az esõ, az honnan esik?
Télen a hó mért fehérlik?
A madarak mért dalolnak,
Mért nincs tolla a vízilónak?
Hallgatlak majd mosolyogva,
Kérdéseid sorba rakva!
Kitalálok majd meséket,
Abból tanuld az életet!
Most csak aludj, pihenj csendben,
Erõsítsen a szeretet!
Hidd el kincsünk, vár sok mese,
Hogy meglásd mi az élet rendje!