Megyek elõre, jövõm az út,
Hátam mögött nõ egyre a múlt.
Adott az út hossza, akárhogy nézzük,
E szakasz jelenti földi éltünk.
Múltamat cipelem, gazdag a zsákom,
A jövõt láthatnám, mégsem látom.
Pedig az van elõttem, de hiába nézem,
Zsákom a hátamon, annak súlyát érzem.
Érdekes dolog az élet, ha belegondolok,
Elindulok, aztán a jövõ felé bolyongok.
Vezet a múltam, a jelen adott,
De vajon a jövõtõl mit kapok?
A múlt bennem van, s a jövõ is valahol,
Agyam kutatgat, lázasan zakatol.
Aztán, ahogy haladok, rádöbbenek arra,
A jövõ szépen vándorol hátra a zsákba.
Így lesz belõle múlt, itt a jelenben,
Cipelem õt is már belül a lelkemben.
Addig könnyû, amíg múlttá nem válik,
Talán szerencse is, hogy addig nem látszik.
De miért kell cipelnem õt is az úton?
Hogy a jelenben rágódjak a múlton?
Ily egyszerû lenne a jövõ, az élet?
Már csak azt nem értem, hol itt a lényeg?!
Körbe értem, mint az egér a lyukban.
Tovább cipelem zsákom, benne a múltam.
Hogy mi a jövõ? Tovább gondolkodok.
Az élet kusza útján csak bolyongok,
bolyongok.