Firenze dómjánál
Ahogy ott álltam, az volt bennem,
Én is tégla vagyok, egy hatalmas épületben...
Egy olyan épületben, melyben vígan tanyál az Isten.
Ahogy bent álltam, megérintett valaki...
Tán mint Rómában, a tárcám akarják ellopni???
De nem... aki megérintett, az õ volt... az egy, az Igazi!
Ahogy ránéztem az Igazira, eltûnt már.
Éppen olyan gyorsan ment-jött, mint a halál,
de az élet maga volt. És mindíg, mindenkinek ott áll.
Ahogy felnéztem, a végtelen magas mennyre,
azt gondoltam, most megfogom mi itt van, s mászok a végtelenbe...
Fel oda, ahonnan jött az Igazi, mert találkoznom kell mindenképpen vele.
Ahogy Mihályangyal terén visszanéztem a dómra,
eszembe jutott, Budapest nekem ilyent sohse adna...
S mert máshogy nem megy az önköpés, felfele köptem, és beálltam alája!