Fájó könnyek marják eltorzult arcomat,
ökölbe szorítom kezem,s markomat
összekulcsolva imádkozom! Kérlek,
ne hagyj el! Nem érhet így véget...
Szám fanyar hangokat hallat,
sírok, mert elveszíteni nem akarlak.
Tudom elkövettem néhány hibát,
inkább büntess!Mondd el mi bánt?!
Nélküled íztelen a reggeli harmat,
ajkaid nélkül fanyar a fuvallat,
mely lágyan ringatja a fákat,
mint amikor karjaid kebledre zárnak.
Nélküled nyugtalan minden pillanat,
két szép szemed nekem a fény, s mint a nap
ragyogja be gyönyörû arcod.
Mosolyod békét teremt...festõi képet alkot.
Hangod mint hajnali szellõ
fényt hoz, jókedvet, símogató sellõ
nélküle nem indulhat az élet,
nekem te vagy a jövõ, s minden mi éltet.
Fájó könnyek marják arcomat.
Imára kulcsolva szorítom markomat,
s térdre rogyva könyörgöm, kérlek!
Ne hagyj el, hisz nem érhet így véget...