Ezüstoxid évek
Nem minden napot lehet arany fonálból szõni,
Mikor elébed simul az õszi-kék.
Most az ezüstoxid évek jönnek ölni,
Az aranysárga s a borostyán pirosa,
Csak melléklet, õrzi az emléket,
Mint búzaszemeket féltve ölelõ hosszú szempilla.
Véd! Érett szellemet hagyva érd el a mélyalagutat,
Majd magas, lila konkoly, piros pipacs
Koszorú ölel, mint mezõket a szürkéskék utak.
Érésben, zöldbõl aranyat mutat
A susogó búzakalász, míg otthont találsz,
Mint szempillák közül peregõ szemek hullnak,
Õszikék azúr kövek õrlik az éveket,
S a molnár,
lassan, tél-fehéren,
Gyújt lángot, végsõ kegyeletet.