Várj! Az idõ úgysem halad.
De holnap végre kisüt a Nap!
Addig játszunk, addig másszunk
Át a hegyen!
Addig ne fájjon, csak most légy velem!
Dobd hátra, s ne nézd!
Majd én figyelem, mikor szemem néha
Rád kacsint.
Addig érezd, hogy fogom kezed,
Mert holnap kisüt a Nap!
Remeg benned tudom
A kényszer: ezt nem szabad!
S bennem a megnyugvás: jó ez így!
Mert nem látják, csak ha kisüt a Nap!
De holnap már nem leszek itt.
Ezért szorítom úgy kezed,
Mert idõm fogyni látszik.
Ölelnélek, de nem teszem,
Mert a fájdalom a kétellyel játszik.
De holnap végre kisüt a nap!
Állj! Az idõ most már halad!
Mert ma végre kisüt a nap!
Eddig játszott, eddig mászott
Át a hegyen,
Örült, hogy láthatott minket szerelmesen.