Ha meghal egy szív
Ha meghal egy szív, mely csillag volt az égen,
hullócsillagként száll alá az éjen.
Utoljára még egyszer, hogy fényesen ragyogjon,
hogy emléke a szívünkben, örökre megmaradjon.
Miért születik egy könnycsepp, ha úgyis felszárad,
s csak megsebzett szívünk elfárad?
A fájdalom szülte, mely a szívünkbõl fakad,
mely egy életen át, a szívünkben marad.
Miért nyílik virág, ha elszárad a szirma,
elvesztve szépségét, belülrõl sírva?
Azért szárad el, hogy a földben maradjon,
s a többi virágnak, új életet adjon.
Miért ilyen rövid, ez a kegyetlen lét?
Vigyázzunk rá, mert minden perc ajándék.
Igaz, úgyis elszáll, akár mit is teszünk,
de odafent az égben, angyalok leszünk.
Miért folyik a patak s mily erõ táplálja?
Honnan az ereje, hogy semmi nem hátrálja?
Valószínû Istentõl, aki minden szálat mozgat,
ki új életet adhat s ki új reményt adhat.
Miért hívtad el, Istenem mond mért ?
Hisz õ csak mindenkinek adott, de senkitõl sem kért!
Nem lehet õt pótolni, nélküle üresebb a világ,
olyan volt õ nekünk, mint az egyszer nyíló virág.
Gubacsi Sándor ( Mónikának ! )