Mint biztonságot nyújtó menedék,
Úgy magaslik fölém nyugtatóan,
Hívogat mindig súgva, bíztatóan:
Itt mindig kékebb az ég.
És én hallgatok szavára áhítattal.
A csendben hallható fák suttogása,
Kékestetõ mindig kedves fogadása,
Le nem írható szép szavakkal.
A természet békésen virít,
Ha itt vagyok megnyugszom
Hajnali napsugár arcomra pirít.
És szinte most is látom,
Milyen jó volna mindig itt,
A képzelet szárnyán szállnom.