Bennem élsz...
Magányos bensõmben kitöltöd a teret,
Ereimben áramlik lényed, mint a vér.
Felmelegszem tõled, reményem visszatér,
Szerelmünk átvészel minden hideg telet.
Bús életem nélküled értelmét veszti,
Arcom fényzománca mindig hûvös marad.
Vágyom forró nedved, - hát add nekem magad!
Vasmarkom lágy tested többé nem ereszti.
Simogass szüntelen te szertelen léha!
Tudom, hogy menned kell , de visszajössz megint.
A hömpölygés mámora nyugalomra int:
Bordáim közepén pihenhetnél néha.
De csak átviharzol vénülõ szívemen,
Nyomásod szétfeszíti védõ otthonod!
Megrepedt házadat könnyedén elhagyod,
Pedig tudhatnád, hogy te voltál mindenem!
A radiátor sírt, és szipogva állt ott.
Orra csak csöpögött, le a kövezetre...
És a költõ aki búját lejegyezte,
Víz-gázszerelõért sietve kiáltott.