Cirkuszi porondon csörgedezõ álom,
Mozdulatlan tettek, örök sötét árok.
Egy állvány tetején a bohóc csendben áll,
Nem csinál semmit, csak vár...
Arcára rajzolt mosoly még mindig le nem kopott,
De mosoly helyett ajkára bú lopakodott.
Szeme sarkát könnycseppek hagyják el,
Nem csinál semmit, csak egy nagyot nyel.
Kinn zuhog az esõ, erõsen fúj a szél,
A bohóc kezét nyújtva a közönség felé néz.
Mindenki mozdulatlan, senki nem indul el,
A bohóc nem csinál semmit, csak tovább figyel.
A zuhogó esõ verdesi az üveget,
Lehet látni a bohóc szemében a könnyeket.
Senki nem figyel rá, így õ csak áll,
Nem csinál semmit, egy csodára vár.
Telik az idõ, a segítség nem jön el,
A bohó csügged, rá senki nem figyel.
Így nem csinálhat semmit, csodát nem lel,
Csak tovább áll, és csendesen kérlel.
Halkul a táj, de nincsenek tettek,
Mindenki ül, mint aki dermedt.
A bohóc kémlel, szemébõl peregnek a könnyek,
Mosoly helyett kín, ezt akarja itt az illem.
Hûvös fuvallat kúszik a terembe,
Orvul löki a bohócot a verembe.
Õ csak némán tûri, egy hangot sem ejt,
Hiába... senki semmit nem sejt...