A pici porcelánról és a mosolyról jutott eszembe
Anyu!
Beteg vagy?
Kérdi piciny gyermekem
Nem, nem vagyok beteg,
felelem csendesen,
s dolgom tovább teszem.
Kis ideig hallgat a fiú,
majd oda áll elém, s
kíváncsian csak úgy,
szememet kémlelve,
szegezi kérdését felém.
Anyu!
Fáj valamid?
Nem fáj semmim.
Nézem tiszta tekintetét,
miért oly kíváncsi
Most már Én kérdezem Õt
Miért kérded gyermekem?
Õszinte szavai fülemben csengenek:
Anyu! Te mindig mosolyogsz,
- most miért vagy szomorú?