Ötven éve kóválygok e testben
csecsrõl válva keresem magam
társas magányomban remélve
s közben hullik a fogam hajam
egymásra préselt távolságban.
Sár tükrében múlik az idõ
vajúdik örömében az élet
szervetlenbõl szervessé mi nõ
szállni vágyón fúl tenmagára,
dimenziókba zárt romlásában.
Mert akire vágyom atyám-e
ölébe szagosodott anyám?!
Mond, hát mi lennék önnön néküle?!
Keresztre feszítetten Sátán?
Mond, mi lennék önnön nélküle.