Ha tehetném
Ha tehetném, letörölném a fájdalom gyûrte ráncokat,
Magányosokról letépném a már berozsdállt láncokat,
S kõtáblába ékes betûvel bevésném a szép szavakat,
Míg van, létezik az emberiség, soha ne feledje azokat.
Aki jobban szeret, az alul marad és szenvedni kénytelen,
S ha szenved, fáj a szíve, elfogulatlanul dönteni képtelen,
Ha jó szót, szeretõ ölelést kap, az neki majdnem hihetetlen,
A derült, aranypalástú boldogság számára elképzelhetetlen.
Ha tehetném, kitisztítanám a békanyálas szeretet kutakat,
Göröngytõl, kátyútól járhatóvá, simává tenném az életutakat,
Kitisztogatnám a rég bedugult szeretõ érzelemforrásokat,
Megmentenék a meg nem értés miatt széthullott családokat.
Hisz a szebb rózsa mellett az apróbb levendula is szépen megfér,
Távol tartja a kártevõket és ami szép, cserébe semmit nem kér,
A szeretet kifogyhatatlan zsákjából meríthetünk, senki sem mér,
Ha nem szeretnek, mi szeressünk, ám a szeretetért nem jár bér.
Ha tehetném, megálljt mondanék mindenféle harcoknak,
Mosolyt adnék az öreg, megfáradt, magányos arcoknak,
Véget vetnék, családot vinnék a magányos karácsonyoknak.
Átölelném a világot és kiáltanám, karácsonyt minden napnak.