A Borárus meséje
Írta: SL Dátum: November 24 2008 19:01:01
H
A világ csodás fehérbe borul,
Az elsõ hópehely lehull a kõre.
A Boráros téren álló szobor
Szomorúan lenéz a koszos földre.
Teljes hír
A világ csodás fehérbe borul,
Az elsõ hópehely lehull a kõre.
A Boráros téren álló szobor
Szomorúan lenéz a koszos földre.
Az olvadó, sáros havat nézi,
El sétálok elõtte és ránézek,
Elmereng milyen múló az élet,
Hozzám szól:Gyere, Neked mesélek.
Meglepõdöm kicsit, de hallgatom,
Szava ezerszer keserû,néhol vidám.
Néha legyintek érdektelenül,
Néha csodálkozom minden szaván.
Sok mindent látott már, hiszen
Beláthatja innen az egész teret.
Ilyenkor minden nyugodtabb, mondja.
Ezért szereti oly nagyon a telet.
Elmesélte mit látott a téren.
Nevetett szerelmesek csókját látva,
De volt, hogy késszúrások okán
Maradt merev bronzszája tátva.
Fiatalok bírkoztak játékosan,
Mellette a havas domboldalon.
Egy hajléktalan koldus botorkál
Mámorosan, koszosan, vakon.
Raboltak már ki itt üzletet,
Könybe lábadt ekkor is szeme.
Õ menni akart segíteni,
Szinte már megrezdült keze.
A minap tolvaj futott gyorsan,
Itt a lába elõtt, éppen itt,
Az idõs hölgy utána, kiáltva
Segítségért, de senki sem segít.
Szól, tekintsek mellé a hordókra,
Megemlíti, díszesek voltak ezek
Egykor, de mára sajnos eltûnt mind.
Elvitték suhanc, enyves kezek.
S a hordókról jut eszébe, mellesleg,
Volt ki ott fagyott meg egyedül.
Egy nehéz nap után azt hitte,
A hideg éjszaka elõl megmenekül.
Ekkora patakokban folyt könnye
Vagy csak az olvadt hó volt, nem tudom.
De nem szólt hozzám többet, lehet
Meglátta bús arcom, és azt hitte unom.
Elindultam lassan, de nem tudtam
Szabadulni s vissza-vissza néztem.
A Borárus szobor csak állt ott,
hát ilyen a Boráros tér télen.