Az élet vége
Vérzõ szívedet ne nyisd ki imára,
Kereshetsz megváltást, de hiába.
S fakadó könnyekkel a képzelet,
Megsemmisíti az élet, hát ég veled!
A szürkeség ködmöne reád omlik,
Lelkedben a múltad szertefoszlik.
Nem számít, hogy öröm vagy bánat,
Elnyelik a közelgõ éjsötét árnyak.
Többé nem számít majd ki voltál,
Jó vagy rossz, a végzet rád talál.
S lehet mosolyogva is szenvedni,
Vagy a bánat tengerén élve halni.
Ha már a ragyogó napsugár sem lel meg,
Csak a magány mondja azt: nem feledlek!
Szíved darabokban, és lelked vérét szívja,
Eljött az idõ, a halál a te nevedet súgja !