életmozaik
közhelyekbe fúlva vinnyogok
széttörnek az álomvilágok:
önmagam árnyéka a falon:
testem után élet gyanánt vonszolom
feltörõ, megfúló érzések,
beforratlan sebhelyek
gennyes csomó minden szándékban
a falamon lelkedrõl festmény van
sikolyok, nyögések, sóhajok
polcra föltett élménydarabok
toldozott-foldozott énképek
kéretlenül kirobbant szerelmek
önmagam gúnyos ismétlése
az egész egy nagy mese
magány-görcsök minden végtagon
nélküled nem akarom! nem akarom!