Suhan a vándor létem fecskeszárnya,
S rezegnek rezedák testem szegletén,
Imát morzsol felettem fûzapáca
Olvasóján s tisztult lelkem füzérén.
Ingovány mélye párát pöfékel,
Tüzedbõl merít még alkonyom köde,
Sóhaj magányom sírba tettem én el,
S szívemnek vészes álmát mindörökre.
Alkusz sorsomat én rég elfogadtam,
Eléd teszem foltos-rongyos életem,
De lesz még nap, hogy õket messze rakja,
S most a remélt életért parázslok el.